Üdv újra hű olvasóinknak! Remélem már tűkön ültetek a következő posztért. Ha meg nem, akkor szégyelljétek magatokat :)
No de nem vagyok ám olyan szigorú, jut itt mindenkinek olvasnivaló (csak bírjátok kivárni, ha-ha!). A poszt apropója, hogy hatalmas tettet vittem véghez: Oly sok év kihagyás után visszamerészkedtem a veszélyzónába. Bizony mondom néktek, a Tóci vészjósló határain belülre merészkedtem legalább 5 évnyi kihagyás után. A cél: élménygyűjtés, és Fenryrrel pár sör megivása. Nos, azt kell mondjam nektek, hogy a Tóci semmit sem változott. És amikor azt mondom, semmit, akkor úgy értsd, hogy tényleg semmit. Se egy átfestés, se egy felújítás, semmi. Annyi azért mégis történt, hogy a járdára felfestettek egy bicilkiutat, aminek azonban a világon semmi értelme sincs. Gyerekkoromban ugyanis azokon a járdákon felfestés nélkül is ugyanúgy bicikliztünk, mint most bicikliznek a gyerekek. A Tóci lakói pedig nemes egyszerűséggel nem vették tudomásul a felfestést, így gyakorlatilag a bicikliút közepén grasszálnak kutyával, macskával, gyerekkel, illetve végelgyengült nagypapával a karjukban (-papa, ne legyen már tetű, oszt jöjjön a saját lábán!).
Szóval bár az elején megijedtem, hogy a sosem változó Tócóskert mégiscsak változásnak indult, de végül megnyugodtam, hogy csupán aljas tréfa áldozata lettem. Na de nem is vártam én mást egy ilyen anomáliákkal teli dimenzióban. A dimenziót nem véletlenül használom: amikor a határt átléped, mintha megváltozna a tér és az idő. A Tóci valahogy megrekedt egy régi korban, amit már mindenki elfeledett. Ahogy belépsz, mintha tripbe kezdenél. A színek halványodni kezdenek, még az ég kékje is megfakul. A nappalból hirtelen este lesz, az estéből pedig a legfeketébb éj, amit ember valaha is láthatott. A panelházak vádlón magasodnak föléd, minden ablakuk egy-egy fürkésző szem. Mintha csak azt kérdeznék összevont szemöldökkel: -Hol voltál eddig, drága gyermekem? Nem fenyeget, csupán szelíden dorgál. Te hozzá tartozol, ő hozzád. Mindig visszatérsz, és ezt mindketten tudjátok. Ő mindig visszavár, mint egy jó feleség az esténként kimaradozó férjét. Mindent megmutat amit tud, de újra ne számíts. Ő nem változik, nem is fog soha. A Tóci él. Aki ezt nem hiszi, az még nem járt ott.
Szóval a sors újra ebbe a különös dimenzióba vezetett, és mit mondjak, tényleg nagy hatással volt rám az a kis idő, amit ott tölthettem. Bemozgásom pár pillanatát meg is örökítettem, úgyhogy ismét képekkel bűvölöm el a tisztelt nagyérdeműt.
Bemelegítésnek nézzünk is egy tipikus képet a Tóciból, amit szinte mindenhol látni. Mint mondottam, a Tóci az a hely Debrecenben, ahol az egy négyzetméterre jutó keménycsávók aránya a legnagyobb. Sokszor elképzeltem már, hogy vajon mit vétenek ezek az üvegek a keménycsávóknak, amiért ilyen csúnyán el kell velük bánni. Arra jutottam, hogy valószínűleg ezek az üvegajtók nemes egyszerűséggel zaklatják az arrajáró atletatrikós fiatalembereket, halkan odasúgván nekik hogy: -köcsöööög vaaaagy... Az egész úgy hangzik, mintha a szél fújna, nem több az egész egy fuvallatnál, de a keménycsávónak van ám füle a sértésre. A sértés pedig mint tudjuk, nem maradhat megtorlatlanul.
Utam következő állomása egy tócóskertiek által jól ismert felirat volt, melyen megannyit derültem megboldogult gyermekkoromban. A felszólítás, mely valamikor a '90-es évek elején kerülhetett méltó helyére, annyira puritán, és lényegretörő, hogy nincs ember aki ellen tudna állni neki: ÜLDÖZZÜK EL FRIDERIKUSZT! Az az igazság, hogy sosem lepődtem meg azon, hogy ez a felirat egyáltalán valahol elkészült, azon meg pláne nem, hogy pont a Tóciban. Inkább azon morfondíroztam, hogy hogyhogy nem született több ilyen? Annyi mindenkit el lehetne üldözni ebből az országból, és ez régen sem volt másképp. Ha mást nem, hát legalább Lőrinczet elüldözhették volna, ha már amúgyis egy irigy kis szikvizes. No mindegy, bár én szívesen elüldöztem volna Friderikuszt, de akkortájt még gyerek voltam, a felnőttek meg puncik voltak elüldözni (hol voltatok, ti keménycsávók, mikor a hazának szüksége lett volna rátok?). Így hát Fridi maradt a tévében, néztük bambán a show-jait, és elhittük hogy ő nagy ember, és letett valamit az asztalra. Sok év kellett mire rájöttem, hogy pojáca csupán, ki szerepet játszik. Csak azt sajnálom, hogy a feliratot nem tudtam hajdani díszes pompájában megörökíteni, így nézzétek el nekem a minőséget. Külön megemlíteném, hogy a gaz ami a feliratot eltakarja, és ami miatt nem tudtam távolabbi képet csinálni, csak mostanában lett odatéve. Gyanítom hogy a lakók így próbálták meg még a nevét is elfelejteni ennek a hajdan volt sztárképződménynek. Hogy miért nem a feliratot mosták le? Azért mert a Tóciban semmi sem úgy működik, ahogy a tócimentes világban.
Utam végül Fenryrékhez vezetett. Fenryr környékéről annyit kell tudni, hogy a Tócin belül itt fordulnak elő a legnagyobb koncentrációban az alkoholisták. Valamiért ide szorultak, egyszerűen nincs rá magyarázat, hogy miért. Fenryr barátom üdvözlés helyett az alábbi mondattal fogadott: -Na húzzunk innen, mert későre jár, és gyűlnek az alkeszek. Szavaira 5 perc után bizonyítékot találtam.
