Miután magyar nyelv és irodalomból, matematikából és történelemből megkapta a kettes alát jóindulattal tőlem Tilda, akiről már szólt egy poszt, javításként Rajz tantárgyból adtam neki feladatot: rajzolja le a debreceni református Nagytemplomot impresszionista stílusban, perspektíva alkalmazásával. Íme az eredmény:
Erre a műre elégtelen érdemjegyet kapott, mert átment információért másokhoz, és a kapott információ felhasználásával "sikerült" megalkotni végül eme művet, csak észrevettem a csalást, és azonnal egyest adtam. A képet összegyűrtem, kidobtam, később mások vették ki a kukából, kihajtogatták, kinagyítottuk, körbeálltuk, kiröhögtük, majd Tilda szignózta, adott neki címet, és bekereteztettük.
Azért, hogy a Tócóskerthez is kapcsolódjon valamilyen módon eme poszt, elregélem, Tilda barátnőjének, Orsolyának születésnapja alkalmából meghívtak ünnepségre, a Kálvin téri Árkád névre keresztelt szórakoztató, szeszesital, kávé- és cigaretta-árusító helyiségbe. Többieknél előbb érvén oda, s tudván, Orsolyával angolul fogok beszélni - hogy gyakoroljunk -, egyből angolul próbáltam leadni rendelésem a pincérnek, aki valószínűleg tócóskerti, de ha nem az, mostantól tiszteletbeli tócó-gettói állampolgárságot kap, mert méltó rá, mert mintha innen nevelődött volna ki. Csupán Villányi Rosé-t ittam volna, és kérdtem - angolul -, hogy egész üveggel lehet csak kapni, vagy esetleg pohárkával is. Jött a válasz, hogy "N E M É R T E M". Kinyitottam a Borlapot, ráböktem a rosé képére, és mutattam feltartott hüvelykujjal, hogy "Egyet". Rögtön rohant, hozta, mosolyogva, szép mosollyal arcán, boldogan, kinyitotta, és mondotta vala "E G É S Z S É G É R E", szépen, lassan, tagoltan, hangosan.
Az emeleten, a dohányzó részen foglaltam helyet, majd lebandukoltam a földszintre kompániámhoz. Kb. fél órát beszéltem Orsolyával angolul, majd váltottunk magyarra. Körülbelül egy óra elteltével a "tiszteletbeli tócóskerti" pincér elkiáltotta magát: "Hallom jól beszélsz magyarul!", mondom "Ó, köszönöm szépen, édesanyám tanított meg rá!". Ekkor már a tulaj is odajött hozzám, és mondotta vala, éppen most hozott rosét Konyárról, nem innék-e véletlen.
Tokaj, Villány, Konyár - legendás borvidékek. Ó, azok a konyári, homokos-löszös vidéken nevelt szőllőből nevelt "minőségi" asztali borok! Ó, csak azokat tudnám feledni... Úgy tettem, mint aki vacillál, majd kiböktem, hogy maradnék én a villányinál, hogy ne köphessetek bele poharamba, a jófajta konyárit meg majd igyátok meg ti.
A pincér ki is hozta az újabb üveget, de fifikásan elreszelték a közepénél a parafát (rendkívül elmés ötlet, fél órát gondolkoztak, hogyan is baszhatnának ki velem). Bontásnál kérdé a pincér, hogy "Osztán beletört az üvegbe a dugó?". "Apád fasza tört volna anyádba bele" - gondoltam; "Semmi probléma, megoldom" - mondottam. A tulaj és a személyzet nem tudta, hogy genetikailag bennünk van apai ágról - sajnos - a bornyitás tudománya, így 2-5 másodpercnyi gondolkozás után ezzel a tollal (www.writeanywhere.com/inkapen.html) belenyomtam a dugót az üvegbe.
A "Soha többet ne menj be, mert belépéskor szembe-, kilépéskor hátba köpnek" füzetembe felírtam az Árkád Kávézót, majd távozáskor kimenék rágyújtani, míg Tildáék készülődtek a hazamenetre. Összefuték egyiptomi és török hallgatókkal, akik panaszkodák vala, hogy nem ért a személyzet angolul... Lusták vagyunk mi tanulni, mondottam...
Latinovits szerint azért vagyunk a világon, hogy a homály, az oszoljék, egyesek meg a lámpa elé állnak, hogy még kevesebb fény legyen, és több sötétség. Kedves tócóskerti - és tiszteletbeli tócóskerti - homálysűrűsítők: ne álljatok a lámpa elé, legyetek szívesek!
