"Nem Páris, sem Bakony:/vér és takony." - írja a költő (nem Ady Bandi, hanem Sziveri Jani). Idejekorán realizálódott bennem, én sem a Champs-Éysées-n lakom. Évekkel ezelőtt neten terjengett beszólásom: "Alonso huszonnégy évesen világbajnok, én meg anyámmal élek...". A betondzsungelben, Tócó-gettóban történő túlélést nem csupán az alkeszok, alsó-középosztálybeli lecsúszottak, mihaszna házmesterek, alulműveltnek sem nevezhető, leendő bűnelkövető és/vagy alkoholista suhancok, hanem szottyadt, térfigyelő, semmittevő nyanyusok, az információs társadalom neokonzervatív csökevényei is elnehezítik.
A nyanyusok azok, akik bekopogtatnak, ha buli van ("A gettóban is lehet egy jó napod"), mondván: "Ezek a fiatalok nem tisztelik az időseket!". Ilyen alkalmakkor szoktak kitántorogni verbális képességekkel jócskán megáldott társasági nagyivók, mondván: "Mi tisztelünk és szeretünk Téged, Te vén geciputtony!", amire a frappáns válaszadáshoz, diszkurzivitáshoz hozzá nem szoktatott nyanyusok félszegen eloldalognak.
Jobb helyeken - tehát nem a Tócóskertben - a leendő értelmiségiek albérletük ajtajára névjegytábla helyett inkább az Albán Felszabadítási Front szöveget biggyesztik ki hanyag eleganciával. Időnként a liftben a nyanyusok óva is intik őket: "Vigyázzon, fiatalember! Azon az emeleten albánok laknak!" A reakció orr alól eleresztett sanda, ámde öntelt mosoly...
És előfordulnak olyan események, amikor a földszinttől a tizedik emeletig elviselhetetlenül édeskés, orrfacsaró bűz terjeng. A közös képviselő riadóztatja a házmestert, a házmester riadóztatja a lézengőket. Kis idő múltán az összeverbuválódott csoport végigszaglász minden emeletet, majd lokalizálja a bűz kiindulási helyét a negyedik emelet egy bizonyos lakásában, ahol egy magának való öreg hölgy éli tartalmasnak semmi esetre sem nevezhető mindennapjait.
Hiába kopogtat, hiába csönget a sebtében megalakult "szagkör" - a nyanya nem reagál. A házba frissen belépők orruk és szájuk elé tartják kezeiket, hogy minél kevésbé érezzék a dögszagot, és hogy visszatartsák a hányást. Virtuóz felszólalások ("Törjünk be!"), hosszan kidolgozott ellenérvek ("Aztat azér' mégse kéne...") között és némi tartózkodás ("Inkább iszom egy sört") mellett megszületik a népakarat: "Hívjuk a rendőrssségggettt!".
A végrehajtó hatalom jeles és köpcös képviselői rögtön ki is érnek a helyszínre háromnegyed órával később. Már a bejáratnál eltakarják az arcukat, mondván: "Ez az lesz!" Erőfeszítésnek aligha nevezhető műveletet foganatosítva bejutnak a nyanyus lakásába tönkretéve a bejárati ajtó zárszerkezetét, és magát a bejárati ajtót. A hatalom egyik jeles képviselője, aki az őrmesteri rangnál feljebb nem nagyon fog jutni, cébén leszól kollégájának: "Több holttestet is találtunk... Közülük a disznó oszlásnak indult, a csirkék már rothadnak..." A fakabátok becsukván a hűtőajtót angolosan távoznak. A közös képviselő telefonon utoléri a Balatonon nyaraló nyanyust, tájékoztatván őt arról, a kóstoló és a szárnyasok két hete a hűtőszekrényben rohadnak. Nyanyusunk hű keresztényként Szűz Máriára és Szent Józsefre esküszik, távozásakor az 1980-ban vásárolt Lehel gyártmányú hűtőszekrény rendeltetésszerűen és megbízhatóan üzemelt, valamint vaskos vehemenciával követeli kárjainak megtérítését ("Ki fogják fizetni a húst! Józsi, képzejjed benyomták az ajtót, mostan beszélek a telefonba! Ki fogják fizetni a zárat is, ha addig élek is!).
A tényt, hogy vérdráma és haláleset helyett csupán műszaki meghibásodás történt a közvélemény rezignált nyugalommal fogadja ("A hüttőszekrény olvatt le ajjókurvaéletbe!"). Szellőztetés közben még elcsíphető egy-két mondatfoszlány ("Nagyon aggódtunk érte, de csak nem ő adta be a kulcsot..."; "Bementünk, oszt nem az öreglány oszladozott, hanem a disznó foszladozott, höhö!").
A Balatonról hazatérő nyanyus befeszített ajtó látványától kidülledő szemeiről, valamint a kárrendezésről a későbbiekben nem esik szó.