Hú gyerekek, nagyon megállt itt az élet, gyorsan dobok is nektek egy új posztot, immáron az új egerem segítségével :) Tudom hogy kurvára nem érdekel senkit sem, de 10 év után lecseréltem az egeremet egy igazi parasztvakítós gémer egérre, mely Logitech G5 névre hallgat. Kibaszott jó kis kütyü, csak meg kell még szokjam. Újabb 10 évre letudtam az egeret. Ja, és átugrottam az optikai korszakot, mert az előző még görgős, ez meg már lézeres. No de ennyi elég is a kockulásból, lássuk a mai termést:

Történetünk a betondzsungel hajnalán játszódik, amikor Xezs még kicsi volt, és nem gondolta, hogy a panelprolinak többek között életösztöne sincsen. Olyan 5-es forma srác lehettem a sztori idejében, és ekkortájt már javában lent lógtam állandóan a bicajjal. Felfedeztük az egész Tócit, bejártuk minden szegletét. Talán ennyi jó volt ebben a betondzsungelben, hogy területileg határokat szabott, valahogy úgy éreztük hogy ez a mi területünk, eddig és ne tovább. Szóval egy szokásos délutáni bicajmaratonban volt részem, egy-két haverral, meg az egyik húgommal. Salakos járdán tekertünk a parkban, nem is mondhatnám hogy nagy sebességgel. Mindenfelé apukák meg anyukák, és persze játszó gyerekek, kicsik és nagyok. Volt amelyik csak állt, és bámult ki a fejéből. Egyszer csak egy ilyen álló kiskölyök (lehetett vagy 4-5 éves) úgy döntött, hogy akkor ő most átmegy a járdán. Hát persze hogy ezt akkorra időzítette, mikor én odaértem. Annyi életösztön nem volt a gyerekben, hogy kivárja míg elmegyek, holott végig látott engem, ez volt a szép az egész manőverben. Húzom a satuféket, de hát salakon megállni eléggé esélytelen. Egyébként rohadt egy dolog az a salak, a történés előtt 10 perccel húgom egy kanyarban akkorát taknyált hogy azt hittem ottmarad... Kicsit nagy sebességgel próbálta bevenni a kanyart, a salak meg kicsúsztatta alóla a drótszamarat. Na mindegy, én sem tudtam tehát megállni, úgyhogy szerencsétlen hülyegyereket jól becsavartam az első küllőim közé. Nem tudom ki ijedt meg jobban: én, húgom, a gyerek, a haverjaim, vagy a gyerek szülei? Mindenesetre én is beszartam, mert bár nem éreztem hibásnak magam, láttam hogy a gyerek apjának eléggé elbaszott feje van. Tudjátok az a mindenbe beleokoskodó igazi családfő típus, akinek a felesége egész életében csak ezt mondja: "igen drágám, úgy van drágám, nagyszerű drágám" és meg van róla győződve, hogy a világ legrendesebb fasziját fogta ki, holott a hapsi szimplán csak egy gyp-s fasz. Nos, a faszi odasietett, és elkezdte a gyereket pátyolgatni, aki irtózatosan bömbölni kezdett. Magyarázott valamit a faszi, hogy mit kell hajtani mint az állat, én meg mondtam hogy pont hogy lassan mentünk, azért mert az előbb taknyált húgom egy olyat, amit nem szerettem volna utána csinálni. Ott osztottuk egymást vagy 5 percig, mikor is mi továbbálltunk. De nem messzire, csak egy olyan 150-200 méterre, ugyanis nekem az első lámpám megsérült az ütközés következtében. Na, ahogy ott szerelem azt a szart, jön oda a faszi, most már még vörösebb fejjel, és mondja hogy a gyereknek nagyon fáj a karja, és hogy ha eltört, akkor feljelentést fog tenni. Követelte, hogy áruljam el apám nevét, foglalkozását és munkahelyét. Megmondom őszintén eléggé berezeltem a fazontól, úgyhogy eldaloltam neki amit tudni akart. Aztán persze olyan hülye volt, hogy nem bírta ezt a három dolgot megjegyezni, és kért volna papírt, hogy leírja. Anyádat, még papírt is adjak? Szerinted bicajozáshoz egy egész tanfelszerelést viszek? Végül elhúzott, bár lehet hogy ha nem mondom hogy apám katona akkor még tovább hepciáskodik ott nekem. Annyira nem ütött szíven a dolog, mert már ennyi idősen volt annyi eszem, hogy nem baszhatnak meg sem engem, sem apámat egy olyan balesetért, amiben nem vagyok hibás. Hazamenve azonnal elmondtam a történetet, nehogy apám egy idegentől tudja meg, vagy netán a főnökétől.

Tanulság? A tanulság annyi, hogy a panelprolinak nincs életösztöne, illetve hogy tele van kisebbségi komplexusos "apjokmajdmegmonnya" fazonokkal, akiknek van pofájuk feljelentéssel fenyegetni egy ötödikest.