Sajnos blogtársaim kicsit pihengetnek manapság, úgyhogy ezennel felszólítom őket, hogy írjanak (HOZZÁD BESZÉLEK KENNY ACHTUNG!). Addig is kénytelen leszek ismét én jelentkezni. A mai bejegyzés a Tóciban tenyésző unalomról fog szólni. Szerintem egyetlen panellakó számára sem ismeretlen dolog, hogy a lakótelepeken nem sok szórakozási lehetőség adódik. Kifejzetten unalmas végignézni az atomhulladékból összetákolt betonszörnyeken, vagy azon a füvön, amit minden nyáron tövig vágnak, hogy aztán hadd égjen szarrá a napon (hajrá AKSD!). Unalmas nézni ahogy a hülyegyerekek éppen egymás taknyát kóstolgatják, vagy ahogy az alkeszek éppen egymást támogatva okádnak az utca közepén. A lehetőség meglenne arra, hogy ne legyen ennyire sivár a dolog, mert például az előrelátó mérnökök terveztek a házak aljába valamiféle óriási betonkádakat, amikbe lehetne növényeket ültetni. A dolgot csak két helyen baszták el: egyrészt ezek a betonkádak nagyon magasak, emiatt nem lehet őket megközelíteni csak mászással, vagy létrával. Így a napi szintű kertgondozás kiejtve. Másrészt, még ha meg is lehetne közelíteni, akkor sem történne ezekkel semmi: a panelrengetegben kurvára nem érdekel senkit a környezet. Magyarul ide soha a büdös életbe nem ültetne senki semmit, de ha mégis, akkor valamelyik gyengeelméjű úgyis kipusztítaná. Ki az az elmebeteg állat aki azt gondolta hogy ezekben a kádakban egyszer valami más is nőni fog a gazon kívül? Apropó, pusztítás: Megfigyelted már, kedves olvasó, hogy a Tóciban élők nagy százalékának okoz örömöt a pusztítás? Lett légyen az betört ablak, széttört sörösüveg, letört csemetefa (azt miért, de halál komolyan, miért kell bántani?) vagy a játszótéren az a gyerek, aki megboldogult gyerekkorom idejében szétrugdosta a homokvárat, amit testvéremékkel építettem (kurv'nyád). Na persze, akkoriban még volt egy homokozónak nevezhető valami amiben eljátszottunk. Az évek során azonban egyre jobban benőtte a gaz, aztán láttam hogy kutyát is szaratnak bele. Áhh, nem is folytatom, ennyi parasztot egy rakáson nagyon ritkán látni...
Szóval ez egy ingerszegény környezet, ami miatt az itt élők ingerküszöbe a nullához konvergál, magyarul nem nehéz nekik örömet szerezni. Így volt ez akkor is, mikor jó pár éve édesanyámmal jöttünk haza a nagybevásárlásból. Már messziről feltűnt, hogy sokan állnak kint az utcán, és mintha mindannyian egyvalamit bámulnának. Annyi embert én még életemben nem láttam összeverődni a Tóciban, először azt hittem hogy valamiféle általános lincshangulat kerítette hatalmába az embereket, amin megmondom őszintén, nem lepődtem volna meg. Közelebb érve azonban láttam, hogy mi a nagy összeverődés tárgya: Egy garázs teljesen ki van égve, beleértve a benne álló Trabantot is, a tűzoltók meg éppen teszik a dolgukat. Elgondolkodtam rajta, hogy hogy létezhet olyan ember, akit ez tényleg szórakoztat? Valaki képes otthon kikelni a fotelből, csak azért hogy végignézze ahogy a tűzoltók szarakodnak? Annyi minden más van, amiért érdemes kimenni a lakásból, legyen az mozi, múzeum, netán a Nagyerdő, de ez? Ennyire nem unatkozhatnak az emberek, vagy mégis? Mit gondoltak, ez az apró kis történés lesz a megváltás az unalomtól? Abba már bele se merek gondolni, hogy hányszor és hány embernek mesélték el utána a sztorit, és hogy milyen drámai körítéssel színezték ki.
